Hírek
vissza
2016/910

Vereség és sérülés

Vereség és sérülés

Nem jöttünk ki jól a Videoton elleni bajnokiból, a csapat 3:0-ás vereséget szenvedett és én megsérültem a találkozón.

 

 

Az augusztus közepi sérülésem után panaszmentesen tudtam edzeni, nem volt fájdalmam, bizakodva vártuk a találkozót. Végig partiban voltunk a Videotonnal. Az első félidőben voltak lehetőségeink, amiket gólra lehetett volna váltani. A második férlidőben egy lövés a lábak között jött a kapura, csak ki tudtam ütni, de a kipattanó egy Videoton játékos elé érkezett, ebből szerzett vezetést a hazai csapat.

A második gólnál sérültem meg, a hazai csatár lefejelte a labdát, én egy gyors mozdulattal próbáltam védeni a lövést, amikor egy nagyon éles fájdalom nyilalt belém. Rögtön tudtam, hogy megsérültem. A folytatásban több támadásunk is elakadt, amit lehetett volna góllal zárni. Végül a Videoton szerzett még egy találatot és bebiztosította győzelmét.

A levonulásomnál a Videoton szurkolók is megtapsoltak, ami nagyon szép gesztus volt. Rögtön az öltözőben jegelték a sérülésemet, és elkezdték a kezelést. A combközelítő izom sérült meg, szükség lesz egy MR vizsgálatra, utána többet tudunk majd a szükséges rehabilitációról is. 

(fotó:vidi.hu)