Hírek
vissza
2016/921

Király Gábor: A cél egy professzionális utánpótlás képző műhely

Király Gábor: A cél egy professzionális utánpótlás képző műhely

Az idén 10 éves szombathelyi Király Szabadidősport Egyesület megálmodója, Király Gábor szerint a labdarúgók igényei alakították a mostani profilt. A cél egy professzionális utánpótlásképző műhely, melyhez az alapok már megvannak. A nemzetközi tapasztalatokat hazai viszonyokra alakította, így a megerősített edzői stáb mellett, az erőnléti fejlesztésekre és a sérülés kezelésre is nagy hangsúly kerül. A gyerekek pedig jó közösségben edződnek és nevelődnek.

-Idén 10 éves az egyesület. Hova jutott az eredeti elképzelések tükrében?

 Szabadidősport egyesületként indultunk Szombathelyen. 2007-től van labdarúgó szakosztályunk, szándékosan nem is akartam az elején azt létrehozni. Futás, kerékpár, kosárlabda, tenisz volt a kezdetekkor. Jó hangulatú baráti társaságok álltak össze, vitték a szakosztályokat, aztán, ahogy változott az életritmusuk és az összetétel, úgy erősödött vagy csendesült el a csapatok élete is. A labdarúgó szakosztály mögött azonban a kezdetektől tudatos munka zajlott, az volt a terv, hogy az élvonalbeli Haladás mellé legyen Szombathelynek egy NBIII-as csapata is.

 

-Egészen alulról indult a Király SZE labdarúgó csapata. Hol tart most?

 Én mindent szeretek a nulláról felépíteni. Itt sem gyors sikert akartunk, hanem végigjárni a szamárlétrát. Megyei III-ban indultunk, majd megyei II. osztály és jelenleg megyei I. osztályban szerepel a felnőtt csapatunk. Lépésről lépésre haladtunk, és hiába a cél az NBIII, akkor szeretnénk odakerülni, amikor az egyesület megérett rá.

 

-Miként alakult az utánpótlás képzés?

Fokozatosan fejlődtünk. Nyitottak voltunk, aki foczni szeretett volna, bármilyen kritérium nélkül hozzánk jöhetett. A gyerekek, akik kitartóak voltak és maradtak, minél többet akartak dolgozni és minél jobbak akartak lenni. De ez így van a mai napig is. Tulajdonképpen az ő igényük köré szerveződött szépen fokozatosan minden olyan aprónak tűnő, de fontos elem, amely alapja egy professzionális utánpótlás képző műhelynek.

 

-Mik ezek az elemek?

 A Király Sportlétesítmény az egyesület otthona. Meghatározó a közeg, a környék, az öltöző, az eszközök. Csak egy példát mondok, nálunk minden évben kétszer van festés, követelmény a rend és a tisztaság, és a pályák gondozottak. Ezek észrevétlenül is hatnak a közérzetre. A másik a szakmai stáb, az edzők. Minden korosztályra két edző jut. Igyekszünk jó hangulatban, egymás tiszteletére, a játék szeretetére nevelni. Hiszen ez a lényeg. Erőnléti és koordinációs edző is bekapcsolódott a munkába és nálunk a gyerekek ha sérülésük van, a válogatott -egyébként vasi származású- gyógytornászának mutathatják meg a gondjukat, Fehér Józsefet még az 1860 Münchennél ismertem meg. De bevezettünk egy speciális számítógépes rendszert is, amely segítségével minden labdarúgó fejlődését egyénre szabottan lehet nyomonkövetni.

Sérülés kezelés a Király SZE-ben: zöldben Fehér József-gyógymasszőr mellette Horváth Levente-szakosztályvezető, a labdán ül Elek Zsolt-erőnléti edző

 

-Vannak már olyan Királyos gyerekek, akik itt nőttek fel, mondhatják magukról, hogy Király-nevelésűek?

 Jó példa az U17-es korosztály. Régóta együtt dolgoznak, eredményesek, így a versenyeztetésük érdekében elindítottuk őket az országos bajnokságban, kilépve a megyeiből a III. osztályban szerepelnek. Ők is, de az U19-es csapatunk is egy szintet lépett. Több olyan játékosunk van, aki saját nevelés és az ifi vagy a felnőtt csapat tagja már. Népszerű az egyesület, nem panaszkodhatunk az edzéslátogatottságra vagy a csapatok létszámára.

-Milyen egyesületet szeretne a következő 10 évben látni?

 Szerencsés helyzetben vagyok, hisz a 18 év alatt, amit külföldön töltöttem mindig figyeltem az utánpótlás központok munkáját, akár a Herthánál, a Leverkusennél vagy épp a Fulhamnél voltam. Így pontos elképzelésem van, mik azok az elemek, amiket a hazai viszonyokra érdemes átültetni. Leginkább a megfelelő hozzáállás tud segíteni, átlendíteni a holtpontokon. Hibát, kifogást mindig lehet keresni, csak nem érdemes. Inkább a tudatos, türelemes munka legyen a mottó! Nálunk az a cél, hogy NBIII-as csapat legyünk, ahol jó utánpótlás műhely van. Az alapok már megvannak, de sok munka vár még ránk!