Hírek
vissza
2017/520

Elmaradt a pontrablás Újpesten

Elmaradt a pontrablás Újpesten

A Szombathelyi Haladás 2:1-es vereséget szenvedett Újpesten, az OTP Bank Liga utolsó előtti fordulójában szombaton este.  

-Először is gratulálok Balajcza Szabolcs kapus kollágámnak, aki 300. alkalommal öltötte magára az Újpest mezét. Karrierjéhez további sok sikert kívánok!

Két egyenlő erősségű csapat csapott ma össze. Az 1:1 igazságosabb lett volna. Döntetlen állásnál, a sorfalunk szétugrott és takarásból nem láttam a sarok felé tartó labdát, nem tudtam hárítani. Bosszantó gólt kaptunk, így nem vihettük haza az 1 pontot sem. A bajnokság utolsó meccsén hazai közönség előtt mindeképp győzelemmel szeretnénk búcsúzni, annak ellenére, hogy Stef Wils ötödik sárgalapját gyűjtötte be, Iszlai Bence megsérült , így fogyóban vagyunk. De kis szerencsével és a három ponttal elérhető még mindig az ötödik hely, amivel megismételnénk a tavalyi teljesítményt.

Újpest FC – Szombathelyi Swietelsky-Haladás : 2-1 (1-0)
Gólszerző: Balogh B. (21.), Bardhi (86.), ill. Williams (71.)

Fotó ujpestfc.hu: A „Speciel Olympics European Football Week”, vagyis „az Európai focihét” alkalmából az UEFA és az MLSZ közreműködésének köszönhetően az OTP Bank Liga 32. fordulójának mind a hat mérkőzésén pályára vonultak a speciális olimpikonok. A Speciális Olimpiának a világon jelenleg 175 ország a tagja. Ez azt jelenti, hogy mintegy 4,5 millió értelmi fogyatékossággal élő embernek nyújt sportolási és versenyzési lehetőséget. A Szusza Ferenc Stadionban a budapesti Hársfa Sport Egyesület sportolói szerepeltek a kivonulásnál.